T. Tamás Ferenc: Piazza Navona hercege
Megjelent a Délibáb Antológia 2023. őszi kiadásában!
Nemrég az őszi szünetből pár napot családostul Rómában töltöttünk. Sokat kirándultunk és még többet sétáltunk. Fárasztó volt az egész napos csatangolás, de igen sokat láttunk és tapasztaltunk az olasz életérzésből, a boldog életből (olaszul: dolce vita).
Az egyik kellemesen meleg napon fáradtan leültünk a Piazza Navonán, amely három pazar szökőkúttal díszített, bájos tere az olasz fővárosnak. Egy idő után a többiek erre-arra elmentek, csak én maradtam ülve a Négy Folyó Szökőkútja mellett. Gyönyörködtem a szökőkút pazar kialakításában és találgattam, hogy melyik szobor ábrázolhatja a négy folyót: a Nílust, a Gangeszt, a Dunát és a Rio de la Platát.
Nem tudtam megállni és gyér angol tudásomat összeszedve rákérdeztem a mellettem üldögélő emberre, hogy szerinte melyik a Duna szobra? De tévedésből az angolos Danube helyett a magyar Duna szót használtam. A tőlem pár lépésnyire kéregető koldus válaszolt:
- A magától balra lévő szép szobor a Dunáé. – felelte tökéletes magyarsággal.
Megköszönve a válaszát szóba elegyedtünk. Gábor Miskolcon született, aztán a számozott utcákban nőtt fel. Nem szeretett tanulni, de nagyon vágyott utazni. Gyerekkorában mindig az volt a vágya, hogy kitörjön az otthoni kilátástalan nyomorból és szeretett volna világot látni. Látni akarta Pestet, esetleg eljutni valami olyan helyre, ahol nem ismerik a nálunk gyakorta beköszöntő kemény teleket.
Több gyerekkori balhéja is volt, majd 16 évesen tolvajlásért bezárták a karcerba. 18 évesen, rovott múlttal szabadult március közepén. Semmihez sem értett és csak a sötét jövő várta. Nem akarta tolvajlással folytatni, így pár nap múlva egy tehervonatra fellopózkodva elindult világot látni. Pestre akart menni, de a vonat Szegedre vitte. Ott először kéregetni próbált, de a rendőrök a piacon igazoltatták, ráadásul rávertek egy kisebb lopást is. Nem ő volt, de hiába tagadott. Mivel éppen betöltötte a 18-at, ezért figyelmeztetéssel hazaküldték, hogy otthon töltse le az kiszabott elzárást. 30 nap múlva szabadult és most az összes pénzéből egy személyvonatra vett jegyet. Éppen Pestig volt elég. Ott egy hétig csak kóborolt. Általában a Bosnyák téri piacon vállalt alkalmi kulimunkát, esténként meg valahol elaludt. Május elején egy kofa a botjával úgy megütötte, hogy betört az orra. Gyorsan ellátták a sürgősségin, ám TB-kártya nélkül fizetnie kellett volna az ellátásért, de pénze akkor sem volt.
Az egyik ott tébláboló haverja megszánta és megsúgta neki, hogy ő most készül Bécsbe menni, ahol a magyarokhoz képest arany élet várja a koldusokat. Ha akar, akkor vele mehet. Így kerültek júniusban Bécsbe. Ott a hajléktalan szállókon éjjelente elvolt, míg nappal kisebb-nagyobb munkákat vállalt, vagy éppen koldult. Jó pár szót németül is megtanult, meg ragadt rá némi angol is. Aztán jött a tavalyi igen hideg tél, amit nagyon nehezen vészelt át. Január közepén a haverja részegen elaludt egy árok sötét partján és reggelre úgy kihűlt, hogy már nem lehetett rajta segíteni. Megint egyedül maradt, tél volt és szokás szerint semmije sem volt. Nagy nehezen kihúzta tavaszig, majd lassacskán elindult a meleggel csábító Olaszország felé. Pár állomás után mindig leszedték a vonatról, így az út jó részét megint tehervonaton tette meg. Április elején érkezett meg Rómába. Itt megint megpróbált a helyi piacokon alkalmi munkákat vállalni, de sem a várost nem ismerte, sem a nyelvet, így nem boldogult. Viszont rájött, hogy a koldulásból itt aránylag meg lehet élni. Május közepétől van a törzshelye itt, a téren. Eleinte koldult, de ahogy egyre több olasz szót felszedett, úgy némi aprópénzért segített csóróbb a turistáknak. Gyorsan megtanulta, hogy melyik étteremben mi és mennyiért kapható, így ezt-azt még kapott is onnan. Még a rongyos koldusokat is távol tartotta az elegánsabb helyektől. Alkalmanként még némi kis munkát is kapott, ha éppen nem volt elég ember.
Mostanra igyekezett rendezetten kinézni és mindenkivel udvariasan bánni, így a „Principe di Piazza Navona” ( Piazza Navona hercege) nevet is megkapta.
Elégedett. Jól elvan. Van hol aludnia, bőven van mit ennie és most már nem fázik éjjelente. Neki ennyi elég.
Lassan indultunk. Akartam adni neki pár Eurót, de ő köszönve csak annyit mondott, hogy olyan magyaroktól semmit sem fogad el, aki ilyen udvariasan meghallgatja, ahogy én is tettem.
Kedves „herceg”! Mi lesz veled? Hogyan fogsz boldogulni?
T. Tamás Ferenc, 2021. nov.