T. Tamás Ferenc: Esküvői merengés

Megjelent a Kláris Antológia 2017-es kiadásában.
Megjelent a Holnap Magazin online verziójában.


Kedves Kriszta és János! Csak ülök itt csendben és nézlek benneteket. Rólatok sugárzik a boldogság, én pedig szép csendben üldögélek.

Mint azt Ti is nagyon jól tudjátok, nem szeretek ünnepi szónoklatokat mondani. Ezért is lepett meg, hogy engem kértetek fel egyik tanútoknak. Így egy köszöntő beszédet is kellene mondanom; talán ez lesz az. Csak a gondolataimat szedem össze. De mit is mondhatnék?
Öt éve ismertelek meg benneteket itt, az egyetemen a legelső év legelső óráján, amikor véletlenül egymás mellett ültünk le. Egyből szimpatikusok voltunk egymásnak, így közösen vettük az első hetek akadályait. Aztán közösen lendültünk bele a kemény tanulásba. Soha nem felejtem el azt az első algebra-vizsgát, amelyre együtt készültünk fel. Kegyetlen kemény négy nap volt a kollégiumban, összesen 10 órányi alvással. Aztán együtt mentünk el ünnepelni a mindhármunknak sikeresen meglett vizsgát. Felrémlik az a fizika előadás, amit hármasban tartottunk és a sikerünk miatt utána döbbentünk rá, hogy mi valószínűleg jó tanárok leszünk. Aztán egyre csak múltak a napok, a hetek, a hónapok, a szemeszterek. Aztán az ötödik félévben éreztem, hogy valami más lett.
János, te akkor vetted fel harmadik szaknak a csillagászatot és alig maradt időd miránk. Egyik fázós februári este, amikor rád vártunk a dermesztő hidegben csak néztük némán egymást Krisztával és akkor lett nyilvánvaló, hogy mi ketten többek vagyunk egymásnak, mint barátok. Amikor kiléptél az előadó kapuján, mi már teljes erővel csókolóztunk. Öleltük és csókoltuk egymást, hiszen nyilvánvaló volt, hogy Kriszta kettőnk közül fog választani.
Az érzés, ahogy a számomra oly’ kedves arcot simogattam és a régóta vágyott lányt ölelhettem és csókolhattam - leírhatatlan. Meglepetés volt, hogy Te tiszta szívből gratuláltál kettőnknek és bevallottad, hogy pár napja jöttél össze az egyik csillagászat-szakos lánnyal. Soha nem felejtem el az ezt követő időket. Addig is sokat voltunk együtt, de innentől már szerelmesen bújtunk össze.
Kriszta! Bár furcsálltam, hogy szűzen akarsz férjhez menni, de természetesen tiszteletben tartottam kérésedet. Emlékszem, hogy hányszor tartottalak ölemben és ölelgettük-csókolgattuk egymást elalvásig, csak éppen „arra” nem került sor egyszer sem, pedig nagyon kívántuk mindketten.
Aztán jött az a megveszekedett nyolcadik félév, amikor sajnos összeszedtem két utóvizsgát a kedvenc tárgyamból és teljesen kiborultam. Rettenetesen magam alatt voltam és semmi reményt nem láttam. Kriszta és János! Nektek persze egyből meglett ez a vizsga – ráadásul jelesre. Hiába akartatok segíteni, csak nem akart sikerülni. Fullasztóan meleg június közepe volt és ott álltam az utolsó lehetőség előtt. Remegtem. Krisztától kaptam egy szerencsepuszit, aztán bementem a terembe reggel nyolckor. Tudtuk, hogy ez a vizsga igen hosszú lesz, így délután ötkor, amikor kijöttem Kriszta helyett csak egy cédula várt, hogy elment haza. A kollégiumba beérve csak annyi erőm volt, hogy ruhástul belezuhantam az ágyba és másnap reggelig aludtam.

Én nem tudtam, hogy ez alatt rólam beszélgetve ti ketten összejöttetek. Számomra mindössze a sikeres vizsgaidőszak öröme maradt, mert az imádott lány sajnos elhagyott.  Keserédes örömmel láttam, ahogy ti ketten egyre jobban egymásba gabalyodtok és íme, most itt állok az esküvőtökön, mint az egyik tanútok. Zavarban vagyok és feszengek. Ez életetek legszebb napja és én szeretnék ehhez hozzájárulni.
A vőlegény igen jól néz ki és a menyasszony csodaszép! Arcotokról sugárzik a szerelemmel teli boldogság. Le se tudnátok tagadni! Mit is kívánhatnék nektek?! Sok boldogságot és szeretetet mindenekelőtt! Vigyázzatok egymásra! Hosszú, békés, egymás mellett töltött éveket és sikeres tanári pályát kívánok nektek, valamint Kriszta szépen gömbölyödő pocakjára nézve egészséges és okos gyereket! Isten áldjon bennetek!

Most, hogy újragondolom az ötlethalmazomat, rá kellett jönnöm, hogy ezt így soha nem fogom elmondani. Belehalnék a fájdalomba, ahogy a szívem is megszakadt, mialatt ezeket a gondolatokat összehoztam.

Most pedig beszélnem kellene, pedig magamban könnyezem a fájdalomtól. Majd mondok valami frappánsat és vicceset. Na, akkor kezdjük!