T. Tamás Ferenc: Magányos öregúr
Megjelent a Délibáb Magazin 2022.tavaszi kiadásában.
Némán tátongó, üres helyek,
Csendben didergő, kiürült terek,
Az utcai lámpa alig pislog,
Távolban kósza fény villog.
Üresség ásít fásult-unottan,
Magány üldögél nyugodtan.
Régóta nem remél semmit,
Már nem vár soha senkit.
Túl rég volt, hogy ő remélt,
Hiszen mindent elbeszélt.
Messze túl van az élete delén,
Rég elhagyta már a remény.
Nagyokat pislog, néha ásít,
Az idő neki már nem számít.
Mindig csak ül és várakozik,
Hitre és reményre áhítozik.
Ám neki csak a magány marad,
Nem kerget kósza légvárakat.
Álmában újraéli régi életét,
Megsimogatja néhai kedvesét.
Visszasiratja hajdani fiatalkorát,
Ifjúságának csillagfényes mámorát.
Mikor átvágott a kalandok ösvényén,
Bátran úszott vad folyók örvényén.
Itt csak a csend várja, nyugalom.
Éjjel-nappal feszes rend és unalom.
Gondolatai csendesek, elhalnak,
Ahogy az évei lassan elballagnak.
Öregúr, álmodj tovább nyugodtan,
Ahogy mindig éltél: boldogan!
T. Tamás Ferenc, 2022.jan.