T. Tamás Ferenc: Kiáltvány az emberekhez

Nézd csak az emberek, hogy mennek!
Össze-vissza, mindenfelé sietnek,
Küzdenek mindenért, amit viselhetnek,
Harcolnak tárgyakért, amivel kérkedhetnek.
Ezalatt egymással harcolva szövetkeznek,
Hogy soha ne tűnjenek sikertelennek.

Akarva-akaratlanul törtetnek előre,
Türelmetlenül várnak a következőre,
Képtelenek egy cseppnyi pihenőre,
Kapkodva kaptatnak fel a dombtetőre,
Szánakozva néznek le a szenvedőre,
Irigykedve bámulnak a vakmerőre.

Álljatok meg egy percre, emberek!
Legyen idő, amikor megpihenhettek!
Ne legyetek ilyen kegyetlen vademberek!
Hallgassanak el végre fejetekben a fegyverek
És ne legyetek szürke robotemberek!
Felejtsétek el a szót: ellenfelek!