T. Tamás Ferenc: Öreg Imre

Csak állok a pult mögött és gondolkodom,
A mindennapi élet dolgain álmodozom.
A vevők kiszolgálásáról gondoskodom,
Helyem tudom, nem fontoskodom.

A virágon kívül nem törődök mással,
Csak a szépséges virágkötészeti tudással.
Ünnep nekem minden nap, teli varázzsal,
A szépség dicséretére méltó cirógatással.

Van egy kedves vevőm, az Öreg Imre,
Aki mindig megáll a boltomban pár percre.
Soha sem volt kíváncsi az ügyfeleimre,
Virágot is csak néha vitt, hallgatva érzéseimre.

Úgy két éve egyszer csak elmaradt,
A köztünk lévő kötődés hirtelen elszakadt,
Kedves szavainak hiánya megmaradt,
Vele együtt valami láthatatlan elszaladt.

Ősszel jött és rendelt egy nagy koszorút,
Hangja rekedt volt, mondott sok szomorút.
Párjának szánja ezt az utolsó virágkoszorút,
’Kit elragadott a bús halál, oly’ szomorún.

Mostanában csak havonta egyszer jön felém,
Nyugdíjfizetés után, a nap kora reggelén.
Egy szál sárga rózsát vesz kevéske pénzén,
Viszi párjának, ki egyetlen volt a földtekén.

Öreg Imre, te magányos, bús legény!
Egyedül maradtál már, te szegény!
Egy szál sárga rózsa, kicsi, szerény.
Fekszik a sírkövön, mint egy költemény.


T. Tamás Ferenc, 2020. márc.