T. Tamás Ferenc: Ladybug – romantikus novella

Megjelent a Holnap Magazin online verziójában

Péntek van, kora ősz. A fákon szépen sárgulnak a levelek. A változatosság kedvéért esik. Szinte mindenki a vonalban van és az ideges felhasználóknak segít. Valamilyen adóhatáridő közeledik és ilyenkor egyre nő a cég leterheltsége, mivel adó- és számviteli programokkal foglalkoznak. Ilyenkor minden munkatárs folyamatosan telefon, illetve chat-ügyeletben van, hogy a vevőket minél jobban ki tudják szolgálni…

- Piramis-Soft Kft. Miben segíthetek? – kérdezte az alkalmi telefonközpontos, a kisfőnök.

- Kovács Jenőné vagyok Budapestről. Segítséget szeretnék kérni a statisztikai rendszer használatában. Kivel tudnék beszélni? – ahogy a kisfőnök szétnézett munkatársain, mindenki éppen belemerült a telefonálásba, csak a szegény kis Ladybug nem volt éppen vonalban. Nagyon sajnálta, mert finoman szólva sem volt társasági ember, de most őt is be kellett vetni!

- Ladybug!

- Igen, kisfőnök.

- Kapcsolok egy ügyfelet. Statisztikai programmodul. Kérem, foglalkozz vele!

- De én…

- Kicsim, sajnos nincsen más, aki szabad. Muszáj téged is bevetni! Kérem! – sajnálkozón nézett a lányra, de határozottan. Mindig is utálta az ügyfelezést, hiszen programozó volt, de most kénytelen volt megadni magát. Egyet szippantott az asztmapipájából, majd felvette a kagylót.

- Halló, Villányi Katinka programozó vagyok. Miben segíthetek?

 

- * - * - * -

 

Estefelé jár. Mindenki fáradt. A munkatársak kezdenek hazafelé szállingózni. Ladybug még bent van. Képernyőjén felvillan egy chat-ablak.

• Kopp-kopp. Itt Lion Star. – a kisfőnök számítógépes hívójele.

• Még dolgozom egy kicsit. – válaszol a lány. – Kellek?

• Nem, csak én is szeretnék hazamenni. Ha végeztél, bezársz?

• Persze, kisfőnök. Menj csak nyugodtan!

• Ladybug! Nem szeretném, ha megint a biztonsági őr küldene el. Tessék normális időpontban hazamenni! Értetted?!

• Az attól függ, hogy mi a normális időpont?

• Ladybug! Este 8 körül mindenképpen repülj haza, különben kikapcsoltatom az áramot! Értetted? Tessék a hétvégén pihenni!

• De én …

• Megint hülyéskedsz, mint múltkor? Menjél haza, kérem! Értetted?

• OK. Igyekszem. Jó pihenést!

 

- * - * - * -

 

Aznap este 9 felé ért haza Ladybug. Egyszobás kis lakótelepi lakásában pedáns rend uralkodott. Kikapcsolódásképpen szokott varrni, illetve vasalni. Általában utálta a hétvégéket, mert akkor nem mehetett dolgozni, csak otthon volt. Igen, sokan akkor jártak kirándulni családjukkal vagy az ismerősükkel, de ő asztmás volt, ráadásul allergiás egy csomó dologra, így érthető, hogy nem szeretett eljárkálni sehová. Sok hétvégét töltött egy könyvbe bezárkózva, vagy a következő programon dolgozva, de most semmihez sem volt kedve. Csak most vette észre, hogy villog a telefon üzenetrögzítője. Visszahallgatja:

• Szia, Katinka! Az anyád vagyok, talán még emlékszem rám! Néha beszélhetnénk is, nem gondolod? Szóval, csak azt akartam kérdezni, hogy ezt a hétvégét is otthon töltöd vagy véletlenül nem akarnál hazajönni? Vagy nincsen véletlenül randevúd? Megbeszélhetnénk a pasi-ügyeket!

• De anya! – tiltakozott az üzenetrögzítő hangja ellen Ladybug.

• Kérem, ne légy ideges! Nem akarlak siettetni, de lassan 60 éves leszek. Szeretnék már unokákat! Mikor lesznek esedékesek?

• Anya! Ehhez igazán semmi közöd! – elpityeregte magát.

• Katinka, kérem ne sírj! Majd csak lesz valakid, de ehhez ki kellene mozdulnod otthonról. Nem gondolod? Hmmm?! Na, hívjál majd, vagy gyere személyesen, jó?!

Ladybug csak szipogott és szipogott. Bármennyire is szerette az anyját, a telefonhívásait nem tudta sírás nélkül elviselni. Ahányszor csak hazament, annyiszor próbálkozott a fiú-témával. Ahányszor csak megbeszélték, hogy hazamegy, annyiszor mindig „véletlenül” volt egy-egy vacsoravendégük – és mind csupa egyedülálló férfi volt. Egy idő után már csak véletlenül ment haza – mindenfajta bejelentés nélkül. Az egyik ilyen alkalommal az anyja éppen együtt zuhanyozott egy vadidegen pasival. Onnantól már anyjának sem kellett titkolnia kapcsolatát. Anyja láthatólag jól megvolt a pasival, de neki valahogyan nem sikerült jól kijönni vele…

Sírása kicsit csillapodott, de még mindig nagyon zaklatott volt. Merengett a gyerekkorán: egy elég kicsi városkában éltek békésen: szülei meg ő, mint egyetlen szemük fénye. Sajnos már egészen kis korától asztmás rohamai voltak. Az orvosok szerint ezek felnőtt korra el szoktak múlni, de sajnos nem így lett. Aztán 6 évesen apja lelépett valami hülye nővel. Szülei addig általa ideálisnak gondolt házassága felbomlott. Pár év múlva ez az új nő, aki leginkább követelőzni tudott, szívrohamba kergette apját. Sajnos bele is halt. Anyja 30 éves volt, ő meg 10. Egyedül maradtak. Anyja élt-halt munkájáért, a tanításért – legalább is ezt mondta – valóságban inkább beletemetkezett. Szinte ő is az iskolában nőtt fel. Mindenki őt, a félárvát dajkálgatta és mivel elég sovány volt, így meg-megetette titokban. Mire észbe kapott, már volt rajta jó pár felesleges kiló. Sajnos nem bírt fogyókúrázni, mert ilyenkor az asztmája mindig súlyosbodott – talán idegi alapjai is lehetnek az orvosok szerint. Anyja tanítványaival sokat volt együtt, de mindig a sarokba szorult, mert egyrészt a kicsit duci alkata miatt, másrészt az asztmája miatt soha nem fogadták be igazán. Középiskolába kerülve aztán meglelte élete célját: a programozást és a matematikát. Egyre jobban belevetette magát e két tantárgyba. Aztán jött a 11. osztály szörnyűsége! Sokszor tetszett neki fiú, de a többi jópofán merész deszka-csajjal szemben semmi esélye sem volt. Nem értette, hogy az osztály egyik legjobb pasija, a Zotya, mit akar tőle. Aztán randevúra hívta az egyik szép csendes kora nyári este. Pont őt! Alig 160 centi volt, 75 kg. Gesztenyebarna vállig érő hajjal, meg szép barna szemekkel menekült a szemüvege mögé. Nem értette, hogy miért pont ő kellett a Zotyának? Még aznap este csókolóztak. Aztán a harmadik randevún egy házibuliban kötöttek ki, ahol egy szép csendes szobába mentek csak ők, kettesben. Katinka fülig szerelmes volt és akarta a fiút. Nem volt túl jó a szeretkezés, de azt olvasta, hogy az első alkalom sokaknak furcsa. Azt hitte, hogy a fiú is akarja őt. Elég gyorsan túl estek a dolgon, amikor hirtelen betódultak az osztálytársai és gratuláltak Zotyának. Mint kiderült, fogadtak egy üveg whiskyben, hogy le tudja őt fektetni két héten belül. Hát, Zotya megnyerte a fogadást, de Katinka lelkileg teljesen összetört. Kiiratkozott. A 12. osztályt már máshol fejezte be.

Szerencsésen felvették az egyetemre, ahol matematika-informatika tanár akart lenni. Zotya előtt soha nem volt gond, ha az osztály előtt kellett felelnie, de ott az ágyban, az osztálytársai röhögő ábrázata előtt valami összetört benne. Immár nem tudott több ember előtt beszélni. Egyetemen egy darabig minden rendben volt, mivel aránylag jók voltak az eredményei és nem kellett emberek előtt beszélnie. Aztán a negyedik évben, amikor már ki-kirakták őket osztály elé pár perces anyagokat elmagyarázni, rájött a pánik és úgy érezte, hogy gombóc nő a torkában. Az utolsó évben a tanítási gyakorlaton nyilvánvaló lett számára is, hogy nem lesz képes tanítani, mivel nem tud egyszerre ennyi ember előtt beszélni. Sajnos a matematika tanítási gyakorlatán többször rosszul lett, illetve egyszer el is ájult. Ebben az évben inkább jóindulatból engedték át. Ezt tudta, hogy nem érdemelte meg! Az addigi 3,8 - 4,4 körüli átlaga alig lett 2,5. De legalább elvégezte az egyetemet és ott állt egy teljesen haszontalan diplomával a kezében.

Mivel máshoz nem értett, csak a matematikához, illetve a programozáshoz, elment egy nagy multicéghez Fehérváron programozni, de nem tetszett neki sem a hely, sem a helyi törtető munkatársak szelleme. Alig fél év után beállt egy kis céghez, ahol alig páran voltak, de kedvesek voltak mindenkihez. Mivel a munkája ide kötötte, keresett egy kis panellakást. Igaz, hogy édesanyja otthon maradt Miskolcon, de itt jól érezte magát. Itt, a Piramis-Soft Kft-nél választotta a Ladybug (katicabogár) becenevet, mivel ez elég jól hasonlított valódi nevéhez. Eleinte még sokat próbálkoztak mindenféle aprósággal is, de hamarosan teljesen ráálltak a könyvelő, illetve bérszámfejtő programokra. A cégük szépen lassan fejlődött. Szerencsére a valódi tulajdonos nem nagyon avatkozott bele a dolgaikba. Ő csak a marketingért vállalta a felelősséget, illetve megfelelő hasznot igyekezett húzni a cégéből. A tényleges irányítást a Thornovszky Ádám, a kisfőnök végezte. Jó vezető volt, elégedett ember. A Lion Star becenevet akkor választotta magának, amikor feleségül vette a tulajdonos lányát. Aztán a lány hirtelen otthagyta és elvált tőle. Valószínűleg anyagi érdekből, de a tulajdonos még a válásuk után is meghagyta őt kisfőnöknek. Már pár év eltelt a válóper óta, de még mindig kínozta Lion Start ez a válás. Szerencsére nem lett gyerekük, de a munkahelyén kívül az egész életét elölről kellett felépítenie. A legtöbb hétvégén, amikor nem volt semmilyen céges rendezvény, a régi barátaival volt. Most is oda igyekezett.

Ladybug megpróbálta chat-en elérni azt a pár egyetemi barátnőjét, akikkel tartotta a kapcsolatot, de senki nem válaszolt. Persze, már ők is 30-32 évesek voltak és kedvenc témájuk a gyereknevelés lett. Ladybug egyedül maradt, mint oly’ sokszor.

 

- * - * - * -

 

Másnap reggel, amikor kinyitotta az egyik elektronikus postaládáját, levelet talált benne kedvenc középiskolai osztályfőnökétől. Eddig még soha nem írt neki, most is alig akarta elhinni, hogy éppen tőle kapott levelet. Ő volt az, aki átsegítette a Zotya okozta nagy megrázkódtatáson. Ha jól belegondolt, miatta lett matematikus. Eszméletlen jól magyarázott és kegyetlen tempót követelt. Sokan utálták „kissé érdes” modora miatt, de neki ez a stílus nagyon bejött. Bár nagyon tisztelték és kedvelték egymást, de pont ő, az imádott osztályfőnöke ajánlotta, hogy hagyja el az iskolát. Azóta nem is hallott róla semmit. Most azt írta, hogy haldoklik. Alig 1-2 hónapja lehet hátra, amíg a rák teljesen ki nem üti. Dübörgő mély basszushangjából sajnos már most is alig maradt egy kicsi. Szeretné minden emberi kapcsolatát elrendezni és így jött képbe a kis Katinka.

„Sok jó és pár egészen kiemelkedő tanítványom volt – írta -, de maga volt az egyik legkedvesebb. Amilyen nehezen indult az osztály, olyan jól lehetett magukkal foglalkozni. Magára különösen nagy szeretettel emlékszem. Sajnos az az idióta fiú megszédítette. Ezért kár volt. Ha emlékszik, megkértem, ha lesz egy normális kapcsolata, akkor szóljon nekem, hogy felmérjem a pasit és esetleg gratuláljak. Eddig ez nem történt meg. Talán elfeledkezett róla, vagy talán még mindig nem találta meg a Nagy Ő-t? Nem tudom. Csak remélem, hogy megtalálta a boldogságot és az életét jól éli. Még mindig úgy érzem, hogy ez a hülye fiú túl nagy sebet okozott magácskának. Drágám, próbáljon boldog lenni, de találja meg a boldogságot, ha eddig ez még nem történt meg. …”

Meghatotta a levél. Megint elsírta magát. Ő volt az az egyetlen férfi, akiért valaha életében rajongott. Most pedig haldoklott. Hihetetlen! Az ő tudása, élettapasztalata és emberiessége most mind-mind veszendőbe megy! Kegyetlen a sors! Ez a levél teljesen kiütötte.

Estefelé gondolt arra, hogy most már tényleg kezdenie kell magával valamit. Elkönyvelte, hogy a magánéletben nem lehet sikeres, hát legyen jó a munkájában! Sokan és sokat panaszkodtak a programjaik néhol száraz és érthetetlen help-jeire. Hiába írták át újra és újra, mindent megpróbáltak beleírni, de a panaszáradat nem sokat csökkent. Mi lenne, ha lenne egy egyszerű kis rajzfilmfigura, aki lépésenként segíti az elakadt felhasználókat? Csak akkor lép közbe, ha a felhasználó kéri. Nem okvetetlenkedik mindig, de ha kell, akkor a lényeget el tudja mondani. További kérésre lehet a teljes és részletes magyarázatot is kérni. Esetleg 1-2 beépített példával is. Úgy, mint az osztályfőnöke. Arc kellene. Ki más, mint az osztályfőnöke?! Miért is ne! Így méltó emléket lehetne állítani neki. Olyant, amiről még nem is álmodhatott volna…

 

- * - * - * -

 

Egy hónap múlva csaknem kész volt a program. Magánügyben kért 3 nap szabadságot (meg vitte a céges laptopját) a kisfőnök elég hitetlenkedve nézett rá.

• Te? Hiszen téged mindig páros lábbal kell elrugdosni egy kis szabadságra! Hogyhogy most magadtól akarsz menni?

• Légy szíves, most ne kötözködj! Magánügy! Nem szívesen beszélek róla. – a kisfőnök intett, hogy csukja be az ajtót és üljön le. Biztonságképpen egy fújásnyi levegőt vett az asztmapipából.

• Mi van? Édesanyáddal történt valami?

• Nem! Makk egészséges, szerencsére!

• Akkor veled van baj? Beteg vagy?

• Dehogy is!

• Talán valami pasi van a dologban?

• Jaj, nem! Nekem? Tudod, hogy nem pasizom! Ne viccelj!

• Komolyan kérdezem, miért kell ez a pár nap? Indoklás nélkül nem engedlek el éppen téged, az egyik legjobb programozómat!

• Kisfőnök! Most tényleg magánügyben kell hazamennem! Kérem szépen, ne faggass róla! Nem szeretnék erről beszélni! De a három nap nagyon kell! Jobban, mint valaha. – olyan reménykedően nézett a kisfőnökre, ahogy csak tudott. Érezte a légszomját, így megint fújnia kellett egyet az asztmapipából.

• Ladybug! Már másodszor fújsz abból a ketyeréből. Ilyen komoly a dolog?

• Igen. Tényleg kellene!

• De a kíváncsiság fúrja az oldalamat. Mostanában alig maradtál benn túlórázni. Sokszor igen álmosan jöttél dolgozni. Mi bajod van? Felelj, kérem!

• Még nem mondhatok róla semmit, de hidd el, hogy jó lesz, ha bejönnek a terveim. Viszont nagyon kell ez a pár nap! Kérem, most legyen ennyi elég! – megpróbált a legszebb nézésével könyörgőn somolyogni és bár lassan, de ez a tekintet kezdte meggyőzni Lion Start.

• OK! Akkor menj! – sóhajtott legyintve a kisfőnök. Ladybug megköszönte, majd kiment.

• Ez a csaj talán végre bepasizott? – gondolta magában. - Ideje volna! Olyan magányosnak érzem. De miért mosolygott ennyire? Ez igen szokatlan tőle!

 

- * - * - * -

 

Másnap elment a súlyos állapotban már kórházban fekvő volt osztályfőnökéhez és megmutatta neki a csaknem kész szoftvert – közepén az imádott tanár fejével és gondolkodásmódjával. Látszott, hogy Az Öregnek ez nagyon jól esett és megtiszteltetésnek vette a dolgot. A kért engedélyt persze megkapta – tanára megtiszteltetésnek vette a programot. A szükséges papírokat is aláírták.

Még mielőtt hazaindult volna, benézett édesanyjához is, akit megint ágyban talált az új pasijával. A levegőben volt, hogy éppen az ő csengetésére hagyták abba a szeretkezést. Az egészet olyan undorítónak érezte! Nem is, inkább olyan megszégyenítőnek! Szó nélkül megfordult, majd vonatra szállt Fehérvár felé.

 

- * - * - * -

 

A pár napos szabija alatt még kicsit igazított az arc gesztusain és a képet is kicsit „kisminkelte”, bár egy program esetén nem ez a legpontosabb kifejezés. Hétfőn reggel felette a szokásos zárt, egyszerű kis ruháját (Jaj, istenem! Csak nehogy mutasson bármit is! – mondták néha a programozó csajok a Cégnél), majd bement a kisfőnök irodájába a céges laptoppal.

• Na, kitálalsz?

• Igen. Kérem, hívd be ezen a laptopon a könyvelő programot.

• Ok. Behívtam. Most?

• Van egy mintacég benne. Kérem, töltsd be azt is.

• Megtörtént. És?

• Nyomd le az F1-et! És figyelj!

• Lenyomtam. Hát ez meg mi? Rajzfilmfigura? – Egon a képernyőről megszólalt a hangszórón keresztül:

• Mit segíthetek? Hol akadtál el? – majd kis szünet után – Kíváncsi vagy az itt leggyakrabban feltett kérdésekre?

• Ez jó ötlet, Ladybug! – szólt a kisfőnök – De a nagy redmondi óriásnak is volt már ilyenje valamelyik irodai programcsomag mellé és az sokaknak nem jött be. Ez miért jó?

• Írjál be egy kérdést!

• De mit?

• Például hogyan lehet felvenni egy új számlát!

• Jó, begépelem. - A képernyő felélénkült, majd egy csinos kis magyarázat jelent meg. Közben a hangszórón keresztül Egon tudakolta, hogy elég-e a magyarázat.

• Mi van, ha azt mondom, hogy nem?

• Semmi gond. Írd csak be neki ezt! – erre az addigi képernyő helyett egy új ablak bukkant fel, majd az egész művelet végrehajtása látható volt egy rövid kis animációban.

• Ez tetszik! Hány részből épül fel ez? Hány kis animáció kell hozzá? Milyen az animátor program?

• Hát, szóval… - a program sikert aratott. – aztán elég hosszan tárgyaltak az újításról.

 

A cég némi finomhangolás után szétküldte az első verziókat tesztelésre, ami nagy sikert aratott. Mindenki talált benne magának megfelelő segítséget: a kezdők a legegyszerűbb lépések érthető magyarázatát látták benne, a szoftvert napi munkára használók az emlékeztető részt szerették benne, míg a profik az adattárat dicsérték legjobban. A Cég eladásai nagyságrenddel meglódultak. Ladybugnak a nagyfőnök egész komoly jutalmat adott, illetve nyereségrészesedést a céges bevételekből.

 

- * - * - * -

 

Pár hónapon belül új munkatársakat kellett felvenni. Egy szép napsütéses kora tavaszi napon megérkezett Enikő. Őt a nagyfőnök vette fel titkárnőnek a kisfőnök mellé. Rendkívül csinos volt: 175 cm magas, elég karcsú jelenség, ráadásul méretes (mint később kiderült: szilikon-) melleit előszeretettel tette közszemlére. Szinte állandóan tűsarkút hordott miniszoknyával, hogy jobban lehessen látni formás hátsóját. Festett sokszínű haja hatalmas zuhatagban hullott le csaknem a derekáig. Mindig kifejezetten csinos volt, gyakran kihívóan is öltözködött. Igen dekoratív látvány volt! Az összes férfinak csorgott a nyála tőle, amint csak meglátta. A csajok meg irigykedtek, mert mellette labdába sem rúghattak. Maga a nagyfőnök hozta a céghez személyesen! Ilyent még soha nem tett – ráadásul a kisfőnöknek elég egyértelműen tudomására hozta, hogy ezt a tündért ő maga szánta ide titkárnőnek, hogy a megsokasodott feladatokat el tudja látni. Ja, és persze kirúgni szigorúan tilos volt. A fizetése is kizárólag a nagyfőnök hatáskörébe tartozott.

Érteni szinte semmihez sem értett, így több napi munkába került betanítani a legegyszerűbb titkárnői feladatokra. Az már az első héten kiderült, hogy ezt az állást magánál a nagyfőnöknél szolgálja meg vízszintesen – kicsit profánabbul a szeretője volt. De rettenetesen buta! Viszont az új fejlesztések hatására egyre gyakoribb (férfi-) vendégeket elkápráztatta megjelenésével. Ahová csak belépett, tódult utána a márkás francia parfümjének illata. A cégnél négyen voltak csajok – általában könyvelői és/vagy programozói végzettséggel, de nem ilyen kaliberűek, mint az Enikő – becenevet ő is választott magának: Tündibündi. A lányok Enikő előtt még számíthattak néha bókokra, de mostantól ezt nem is remélhették. Enikő valahogy az első perctől fogva utálta Ladybug-ot. Azt mondta, hogy egyszerűen unszimpatikus, de valljuk meg, hogy féltékeny volt az eszére és a tudására is. Ladybug tudta, hogy Enikő minden, ami ő nem: karcsú, kifejezetten szép, nagyon tud öltözködni, kifejezetten jól állnak rajta a mininél is kisebb ruhák, meg persze minden pasi koslat utána. Ja, és szeret kihívóan viselkedni minden férfival. Mindez belőle nagyon hiányzott!

Nem kellett sok idő, mindenkit behálózott, csak a kisfőnökkel nem tudott igazán boldogulni. Bár a közvetlen főnöke volt, de ettől még nem tudott igazán jól dolgozni vele. Enikőcske – ahogy egymást közt nevezték – imádott órákat a telefonon cseverészni és gépelgetni. Bár ez utóbbitól félt, mert hátha letörik a műkörme. A vendégeket ugyan elkápráztatta, de a céges dolgokba nem nagyon folyt bele, őszintén szólva nem is nagyon tudott. A kisfőnökhöz bejutni akaró alkalmazottakat időnként visszatartotta az ajtóban, de ezzel csak azt érte el, hogy mindannyian egyre többet használták a céges chat-et, így nem kellett személyesen beszélniük, mivel úgyis mindenkinek volt legalább egy PC-je az asztalán. Egon, a kis program-segítség egyre jobban fejlődött. Sokat dolgoztak vele, időnként nem is könnyen, de a dolog egyre jobban bevált. Az oly’ sokukat idegesítő telefonhívások száma töredéke lett és hagyták őket nyugodtan fejleszteni.

 

- * - * - * -

 

Az Egon körüli munkát persze Ladybug fogta össze, mivel az egész az ő ötlete volt és leginkább ő látta az egész munkát összefüggésében. Ez sajnos meg is látszott rajta: túl lelkiismeretes volt, így sokat vállalt, erő felett teljesített. A sok munkában a legtöbb ember le szokott adni pár kilót, ő sajnos felszedett párat, mivel csak úgy bírta a folyamatos megerőltetést, hogy sokat evett. Mozogni pedig egyszerűen nem volt elég ideje, meg az igazat megvallva, kedve sem. Szerette a leterheltséget, de ez most még neki is sok volt. Sokszor napokig nem csinált mást, csak a munkahelye és a lakhelye között ingázott. Ilyenkor szinte mindent hanyagolt, csak arra figyelt, hogy a jó gondolkodásért eleget egyen és az egészsége miatt mindig legyen nála az asztmapipája. Sajnos így nem nézte meg a postáját sem, akár hetekig sem. Egy borongós tavaszi napon, amikor már végképpen nem volt semmi ötlete sem, elkezdte kibontogatni a felgyülemlett csigapostás leveleit. Persze a legtöbb számla volt, ami eleve nem okozott gondot az átutalási bankszámla használata miatt, de volt közte egy sima, feladó nélküli is. Volt osztályfőnöke családja hívta meg a tanár temetésére. Pár nappal ezelőtt volt! A munka miatt Ladybug ezt elmulasztotta! Úrrá lett rajta a sírás és a depresszió. Nem tudott uralkodni magán. Egész este csak ült a fotelben és merengett: hogy lehetett ilyen őrült? Hogy csinálhatott ilyen hülyeséget! Most nem kéretőzött, mint múltkor, hanem SMS-ben megírta Lion Starnak, hogy egy nap rendkívüli szabadságot kér és másnap reggel utazott is haza. Csak a temetőhöz ment és a sírnál álldogált, illetve jobbára sírt. Nem tudta magának megbocsájtani, hogy elfelejtett elmenni imádott tanára temetésére. Arra az utolsó találkozásukra gondolt, ott a kórházban és eldöntötte, hogy megfogadva tanára tanácsát, most végre változtat az életmódján!

 

- * - * - * -

 

Egyik nap éppen a soros foltozgatásokat csinálták az Egon programon, amikor egy barna hajú, karcsú, magas lány beviharzott a Céghez. Amint meglátta az éppen körmét reszelgető Enikőt, magán kívül volt örömében és sikongatott. Mint kiderült, barátnők voltak még a középiskolában, de azóta nem nagyon futottak össze, mert még a negyedik osztályban összevesztek egy pasin. Ahogy a két bombázón Ladybug végignézett, először az irigység fogta el – tisztában volt vele, hogy ezek a csajok oly’ mértékben dekoratívak, hogy őt nemhogy egy szinten, hanem egy kategóriában sem lehet velük emlegetni. Viszont ahogy óhatatlanul hallgatta csacsogásuk témáját, ráérzett, hogy mindkettő elég buta libácska. Ha ez tényleg így van, akkor ő sokkal többet ér náluk, csak ezt már valaki igazán észrevehetné. Bár igyekezett a témán túltenni magát, de most bánatában elpityeregte magát. Fájt neki, hogy ennyire egyedül van!

• Tamara, Te itt? – szólt megdöbbenve a két bombázóra az irodájából kilépő kisfőnök.

• Ühüm, és éppen téged kereslek, Ádám! – válaszolt az új csaj.

• Tessék, mit szeretnél?!

• Szeretném megismerni az Egon megíró programozókat! – mondta nagyon határozottan a vendég.

• Kérlek! – főnöke intésére Ladybug bement az irodába az új csajjal együtt.

• Ismerjétek meg egymást! Ő az Egon kitalálója és a project vezetője:

• Villányi Katinka vagyok, Ladybug. - mondta kezét nyújtva.

• Üdvözöllek, Thornovszky Tamara! – kellemes, nőies kézfogása volt.

• Csak nem a testvéred, kisfőnök? – érdeklődött Ladybug.

• Nem, ő a volt feleségem!- Ladybug csak állt földbe gyökerezett lábbal és nem akart hinni a fülének.

• Mit szeretnél? Miben segíthetek? – érdeklődött a kisfőnök.

• Ádám! – olyan szokatlan volt a kisfőnök valódi nevét hallani – Tisztában vagyok, hogy nem a legjobb viszonyban váltunk el.

• Az enyhe kifejezés!

• De ne felejtsd el, hogy a cég még mindig apámé.

• Amit jól is vezet. Ráadásul a cégünk elég sok hasznot termel mostanában.

• Igen, de ezt szeretnénk továbbvinni. Pár konferenciára beneveztük a céget előadónak és ott is reklámozni kellene az Egont.

• Jó ötlet!

• És szeretném, ha ezt te tennéd meg, Katinka! A programot Te írtad! Te értesz hozzá legjobban!

• De én nem tudok beszélni több ember előtt – szabadkozott páni félelemben Ladybug.

• De az ott lévők miatt mégis neked kellene menned. A szakmai kérdésekben te vagy a legjobb.

• De én nagyon félek emberek előtt beszélni. Egyszerűen gombóc nő a torkomban! Viszont szívesen betanítok bárkit, például Lion Start is. Ő jól tud beszélni és ráadásul kiváló programozó.

• Ez nekem nagyon nem tetszik! - szólt Tamara.

• Kísérőként meg mehetne Tündibündi, bocsánat, Enikő, mert ő kifejezetten dekoratív és igen jól mutat a kisfőnök mellett. A férfi vevők biztos, hogy elégedettek lesznek a látvánnyal. – javasolta Ladybug.

• De nem ért a programhoz!

• Igen, de hostessként kifejezetten jó szolgálatot tudna tenni. Szerintem ez lenne a legjobb! Én nagyon nem szeretnék elmenni ilyen csicsás helyekre!

• Mondjuk – szólt lekicsinylően Tamara – ilyen kinézettel lehet, hogy igazad is van. Akkor legyen így! A többit küldöm e-mailen. – ezzel kiviharzott

• Ülj le! – kérte a kisfőnök az expressz-sebességen megdöbbent Ladybugot.

• Ne nézz ilyen kérdőn! Üljél már le és nyugodtan fújjál párat abból a ketyeréből. A végén még összeesel itt nekem. Addig mesélek, jó? – Ladybug csak bólintott. Az iménti levegőhiánytól már-már rosszul volt. – Szóval, még a fősuli utolsó évében ismerkedtem meg egy kifejezetten jó kinézetű csajjal. Hostessként, illetve alkalmi modellként dolgozott itt-ott. Mi tagadás, nagyon jó volt vele és igen büszke voltam egy ilyen kaliberű barátnőre, mint Tamara. Úgy egy éve jártunk együtt, amikor bejelentette, hogy terhes. Persze azonnal megkértem a kezét. Hamarosan megismertem az apját, aki egy elég tehetős üzletember volt. Pár beszélgetés után az addigi tulajtól megvette a cégünket. Gyorsan megvolt az esküvő is. Aztán kiderült, hogy a terhesség nem volt igaz. Ezt még valahogy’ meg tudtam bocsátani, de azt, hogy alig pár hónapos házasként rendszeresen megcsalt, azt már nem! Szerencsémre egy év után elhagyott és el is váltunk. Bár a házasságunk az ő hibájából bomlott fel, de a házassági szerződés előtti vagyonnyilatkozatunk miatt szinte mindent vitt. Tamara persze a pénz mellett a nevemet is megtartotta. Csak a céges munkám maradt meg. Viszont a céges ügyekben tényleg profiként viselkedtek mindketten és az üzleti kapcsolatunk is teljesen korrekt maradt. Nem tart be, nem használ ki, csak egyszerűen vezeti a céget – bár ezt is inkább az apja végzi el. Nem tudom, melyikük ötlete volt ez a bemutatókra járás, de úgy látszik, hogy ezt most meg kell csinálnunk.

• Így már értem.

• Ladybug! Jobb lenne, ha Te mennél ide előadni. Egon a Te programod. Mindent tudsz róla. Ráadásul a könyvelésben is egész jól megállod a helyedet.

• De én irtózom attól, hogy hallgatóközönségnek adjak elő. Egyszerűen félek!

• Állj! Nem tanári diplomád van?

• De igen, csakhogy tényleg nem tudok emberek előtt beszélni, akik mind engem néznek és hallgatnak. Nagyon jó lenne, ha Te mennél és mondanál mindent. Nagyon szívesen betanítalak mindenre, amit csak kell tudni. Még az előadásod vázlatát is megírjuk közösen, ha akarod, csak ne nekem kelljen előadnom mindent.

• És a Tündibündi minek kell?

• Tényleg azért, hogy a férfivevők legeltessék rajta a szemüket. Felöltözik ő, ha kell, valami alig-kis ruciba, aztán a többi már könnyen megy…

• Hát akkor legyen ez! De sok munkánk lesz így, azt ugye tudod!

• Igen, lássunk neki!

Másnap estére készen lettek. Szinte minden idejüket együtt töltötték, hogy flottul menjen az első előadás. Hiába volt Lion Star a főnök, a kis Ladybug simán leszidta, ha kellett; meg időnként ki is oktatta. Egyre jobban összecsiszolódtak. Végül is összeállt az előadás – elég széppé.

A nagy munka után, amikor ráébredtek, hogy tulajdonképpen készen vannak, hirtelen nem tudtak mit kezdeni a másik társaságával. Valami elkezdődött kettőjük között, de semmit sem mertek kimondani. Mindketten elég nagy pofonokat kaptak az élettől és igen nehezen nyíltak meg egy másik ember előtt, legyen az egy kolléga vagy akár a legjobb barátjuk.

Hétvégén volt az első előadás valahol Győr mellett. Izgultak mindketten, de persze a megbeszéltek szerint csak a kisfőnök ment Enikőcskével. Biztonságképpen nem mentek előszörre egy nagyvárosba, csak valami kicsi, eldugott helyre, alig 20-30 fős közönség elé. Az előadás sikeres volt. A férfiakat lenyűgözték Enikőcske domborulatai, míg a nőknek sokat jelentett az előadó látható hozzáértése. Amint végeztek, sok érdeklődő kérdést és javaslatot tettek fel, illetve további finomításokat javasoltak. Erre nem számítottak a cégnél, de végül is, miért ne? Ha így jobban megveszik a programot…

 

- * - * - * -

 

Nyár elejére túl voltak a 6. előadáson. Most már az egyik pesti konferenciaközpont jött egy csomó nagyhatalmú cégvezetővel és jelentős pénzekkel. Úgy 70-100 főre számítottak. Az előadás szokásos hossza 50-60 perc volt. Most sem számítottak többre.

Tündibündi előző héten közölte, hogy őt a nagyfőnök elviszi keddtől egy hétre a Karib-tengerre, így semmiképpen sem tud jönni. Az előadás ugyanis szerdán volt. Amikor ez kedd reggelre kiderült, Tamara ismételten beviharzott a Céghez és a két régi barátnő istenesen kiveszekedte magát. A munkatársak számára hihetetlen volt, hogy Tamara még nem tudott Enikőcske és az apja viszonyáról. Már kifelé ment, amikor megállt Ladybug asztala előtt és rámutatva mondta:

• Akkor pedig Te mész holnap Pestre!

• De én... – szabadkozott Ladybug.

• Most fogd be a szád! – parancsolt mérges ex-kisfőnöknő. – Ugye, fel tudsz öltözni?

• Nem! Én csak programozó vagyok! Nincsen ilyen alkalomra való puccos ruhám.

• Akkor most velem jössz! Ádám! – szólt a volt férjéhez – Ez a kislány mára fel van mentve a munka alól. Elviszem magammal. Holnap reggel 8-kor találkoztok itt!

Hát, a kisfőnök köpni-nyelni nem tudott. Mindig is utálta ex-neje hihetetlen sebességét, de az, hogy most magával vitte Ladybug-ot is, nehezen volt elképzelhető. Azon töprengett, hogy mit is tud kezdeni ez a két nő egymással? Csak remélte, hogy Tamara nem tépi szét az Egon program legfőbb szerzőjét…

A két csaj először is leült beszélgetni, hogy tisztában legyenek egymás adottságaival. Tamara tisztában volt vele, hogy ha ez a bemutató jól sül ki, akkor óriási haszonra tesznek szert. Gyorsan felmérte, hogy újdonsült „pátyolgatottjának” női mivolta ellenére gyakorlatilag semmilyen szépérzéke nem volt. Beültek először egy szépségszalonba, ahol a fodrász és a sminkes szeretettel üdvözölte törzsvendégüket, Tamarát, valamint elképedve vették kezelésbe Ladybug-ot. Nem volt teljes a fazonírozás, de az új frizura és a tartós smink hatására Ladybug már kicsit szebbnek érezte magát. Aztán belevetették magukat a butikok kínálatába. Valami olyan egyszerű, de csinos ruhát kerestek, amit ez a kis programozó-agyú csaj egész nap viselhet, tehát kényelmes, de azért megfelelően szép is. Valamint egy megfelelő cipőt is. Végül is egy rafináltan csillogó, finoman dekoltált fehér blúz mellett döntöttek, zöldes kiskosztümmel, valamint egy kellemesen viselhető, felsliccelt szoknyával. Először is Ladybug védekezését kellett leszerelni. („De ebből mindenem kilóg!”)

Védence bénaságát látva Tamara nem akarta elhinni, hogy Ladybugnak csak egyetlen szoknyája van és azt is utálja hordani. Amikor a cipőt is megtalálták és Ladybug így az egészet felpróbálva megnézte magát a tükörben, nem akart hinni a szemének. Egy egész csinos hölgy állt előtte. Nem üzletasszony, de kifejezetten jól nézett ki. Az eredeti állapottal pedig össze sem lehetett hasonlítani! Tamarának is aránylag tetszett az eredmény, csak még valami nem passzolt. Valami nem illett az összképbe: a szemüveg. Levetette és így kifejezetten jó volt a kép. Egy probléma azért akadt: a sok-sok monitor hatására Ladybugnak elég erős szemüveg kellett, nélküle gyakorlatilag nem látott az orra hegyéig sem. Gyorsan kerestek egy megfelelően ügyes optikust, aki sürgősen megtanította a kontaktlencse használatára. Ahogy készen lettek, Ladybug fejben összeadta a vásárlásokat és elszörnyedt. Ő egész évben nem költött ennyit magára, mint amit aznap költött rá ez a Tamara, kit csak életében most látott másodszor. És mindezt egy pesti bemutató kedvéért! Amikor ezt megkérdezte, elég egyértelmű választ kapott:

- Nézd! A mai napon egy életre meggyűlöltem Enikőt! Rajta akarok bosszút állni! A saját osztálytársam apám szeretője lett. Nem tűröm el ezt a ribancot! Meg mellesleg, ha Ádám holnapi előadása jól sikerül, akkor mindez a pénz sokszorosan megtérül!

 

- * - * - * -

 

Este a hirtelen csinossá lett lány csak nehezen tudott elaludni. A változás olyan drámai lett, hogy nem hitte el ő maga sem. Anyja, az egyszerű tanárember nem igazán adott magára. Ezt a hozzáállást tanulta meg ő is, így soha nem értett az apró női praktikákhoz. Tudta, hogy másnap a maximumot kell magából kihoznia, de nagyon izgult. Ráadásul ez a ruha! Meg a kinézet… Sokáig forgolódott az ágyában, csak alig éjfél előtt tudott elaludni.

Másnap reggel ½ 7-kor tápászkodott fel. Tamarával megbeszélték, hogy egy kis gyors smink-igazítást még korán reggel megejtettek. Tamara jött is a megbeszéltek szerint és segített mindenben. Előző nap csak egyetlen dolog maradt ki: a kistáska. Tamara minden akarata és rábeszélése ellenére, Ladybug nem volt hajlandó tágítani a saját kis laptoptáskája mellől. Szerinte ez jellemzi igazán őt! ½ 8-ra lettek készen és együtt mentek a Céghez Tamara kocsijával. A kisfőnök még nem volt ott, így pár percet várniuk kellett. Közben Ladybug beszaladt, hogy hozzon magának még egy tartalék asztmapipát.

Amikor visszaért, Tamara éppen behajolt a kisfőnök kocsijának ablakán, így nem látta, ahogy beült mellé. Ahogy beült mellé, el is indultak. Aztán a kisfőnök oldalra nézett és meglátta a tegnapi csúf kisbékából kifejezetten csinos nővé lett lányt: vészfék! Ha Ladybug nem kötötte volna be magát, most átrepült volna a szélvédőn. Köpni-nyelni nem tudott a kisfőnök és egy szó sem jött ki a torkán. Ezt a rohamos változást még álmában sem gondolta volna! Hitetlenkedve nézett végig beosztottján. Ladybug olyan érzett, mint előtte még soha: egy ízig-vérig férfi nőként néz rá, nem programozóként, se szerencsétlen sajnálatraméltó flótásként, hanem egy kívánatos nőként! Soha nem hitte, hogy ez nála is lehetséges, de mindenesetre tetszett neki ez a nézés. Határozottan tetszett!

A kisfőnök még mindig néma csendben köszönetet intett Tamarának, majd csendben elindultak. Bekapcsolták a kedvenc rádióadójukat és csak mentek az úton Pest felé. Bár határozottan nem látta, de érezte, hogy a kisfőnök lopva rá-rápillant.

Szerencsére időben indultak, így a konferenciaközpont felé menet közbeni dugókat is bekombinálva éppen időben érkeztek. 5 perc volt a kezdésig. Még mindig csendben voltak, amit a mélygarázsba leparkolás után Ladybug tört meg:

• Na, mi lesz? Az Oroszláncsillag nem tud megszólalni? – kérdezte némi élcelődéssel hangjában. Válasz helyett a kisfőnöke egy cetlit adott át neki:

• „Baj van, kicsim!” – állt rajta. – „Tegnap este a haverokkal meccset néztem és söröztünk. Alaposan kiüvöltöztem magam. Ma reggel meg arra ébredtem, hogy egy csepp hangom sincsen. Az előadást NEKED KELL megtartani. Sajnos, ez van!”

• De én – szabódott.

• Tudom, - jött az újabb cetli – most muszáj lesz beszélned. Kérem, tedd meg ezt a Cégért, magadért! MUSZÁJ! KÉREM! – Ladybug ismerte ezt. Anyja tanár volt, nála évente 1-2 alkalommal megtörtént ez.

Ahogy mentek felfelé a liftben, egyre rosszabb lett Ladybug állapota. Érezte, hogy ezt nem tudja megcsinálni. Sírni nem mert, mert tudta, hogy a sminkje elkenődik, de sokszor és igen mélyeket lélegzett az asztmapipájából. Amint felértek és kinéztek a hallgatóság felé, nem akarták elhinni a méreteket. Rengeteg ember. Apró beszélgetések és érdeklődő hallgatóság! Minden tekintet várakozón fordul az előadói pulpitus felé.

Eltelt 1-2 perc, de a hirtelen megszépült nő gondolatban visszavedlett egy 17 éves kiscsitrivé, akit az osztálytársai kinevetnek azon az ágyon, ott, az idő ködös messzeségében. Ladybugból most kitört a dühroham. Hisztizett és ököllel verte Lion Star öltönyét. Nem bírt magával. Nagyon nagy baj volt! A kisfőnök hirtelen mozdulattal átölelte és szájon csókolta. Ellenkezett és még pár erőtlen kísérletet tett a hirtelen jött csók ellen, de amint ráérzett az ízére, ő is átölelte a férfit és gondolkodás nélkül, szenvedéllyel csókolt. Kívánta a másik száját és testét!

A szomszédos templomban kondult a harang, eljött előadásuk ideje. Hirtelen szétrebbentek. Ladybug a csókra gondolkodás nélkül egy marha nagy pofonnal reagált. Látta a kisfőnökén, hogy erre ő sem számított, de csak annyit mutogatott, hogy „Menj! Beszélj! Sikerülni fog!”

Hitetlenkedve igazított egyet ruháján, majd a hallgatóság elé lépett és kezét a mikrofonra téve határozottan mondta:

• Jónapot kívánok! Villányi Katinka programozó vagyok a Piramis-Soft Kft-től. Én írtam az Egon programot, amit most szeretnék Önöknek bemutatni! Előre elnézést kérek mindenkitől, de asztmás vagyok, így néha használom a kis ketyerémet. – ezzel a felmutatott asztmapipáját maga mellé tette az emelvényre. – Szóval, indítsuk el a programot!

A kisfőnök hitetlenkedve hallgatta Ladybug-ot. A kiscsaj megfogta a hallgatóságát. A kemény szakmaiság mellett oldásképpen sztorizott, ha kellett személyeskedett, ha kellett, megnevettette a hallgatóságát. Kiváló előadó volt. Amikor kezdett idegeskedni, szippantott egyet-kettőt az asztmapipájából, de neki még ezt is elnézték. A szokásos kis előadás jócskán elnyúlt. A közönség sokat kérdezett és még többet javasolt. 80 perc után hagyták csak abba a faggatózást, de még akkor is sokan ott maradtak, hogy 1-2 dolgot személyesen kérdezzenek meg. Ladybug meg mindig mindenre válaszolt legjobb tudása szerint. A siker nagy lett. Érezték, hogy most nagyságrenddel megugranak a bevételek. A hallgatóság kezdett elmenni, már csak pár ember maradt. Miután azok is elmentek, kettesben maradtak a teremben. A kisfőnök széles mosollyal közeledett Ladybughoz, hogy gratuláljon. Az előadás sikere feletti örömükben összeborultak, de egyszerre csak azt érezte, hogy a lány ránehezedik: elájult. Szerencsétlen annyira kimerült az előadástól és az azt követő jópofizástól, hogy kimerültségében egyszerűen elájult. Bár a kisfőnök megpróbálta ölbe venni, de ez nem ment. Elég nehéz egy teremtés volt Ladybug! Így, jobb híján pár hirtelen összetolt székre segítette le a magatehetetlen lányt. Óvatosan élesztgette, hogy magához térjen. Amikor Ladybug elkezdett magához térni, egyből szemüvegét akarta megigazítani, de ez most nem sikerült a kontaktlencse miatt.

• Hol vagyok? Mi történt? - kérdezgette még félig homályos tudattal.

• Itt a teremben – suttogta a rekedtségtől alig érthetően a kisfőnök – Amúgy elájultál.

• Ugye, ilyet többet nem csinálsz velem?

• Mit?

• Hogy előadást kell tartanom, ráadásul ennyi ember előtt.

• De nagyon jó voltál! Teljes sikert arattál.

• De többet ne csókolj meg! Még akkor sem, ha ezzel csak le akartál csillapítani.

• Nem esett jól?

• Azt nem mondtam, de… - csak ekkor vette észre a lány, hogy mi szaladt ki a száján. Ijedtében teljesen elvörösödött. Hamarosan feltápászkodott, majd lassan elindultak a kocsijuk felé. Még nem tudták, hogy mit is kezdjenek ezzel az új érzéssel. Valami nagyon elkezdődött kettőjük között, csak még maguknak sem merték bevallani, hogy mi is ez.

 

- * - * - * -

Elindultak hazafelé a város nyüzsgő forgalmában. Ladybug még mindig gyengének érezte magát, így ő csendben pihent az anyósülésen. Nem a nagy utakon mentek, hanem a kis mellékutcákon, hogy mihamarabb elérjék az autópályát. Már a budai hegyeknél tartottak egy sima utcában. A sarkon szabálytalanul parkolt egy kisteherszállító. Nem lehetett mögéje látni. A táblákból látták, hogy nekik van elsőbbségük, amikor hirtelen eléjük fordult egy kis tűzpiros autó. A kisfőnök reflexből teljes erővel rátaposott a fékre és félrerántotta a kormányt, hogy elkerülje a balesetet. Szerencsétlenségükre a mögöttük haladó luxusterepjáró figyelmetlen sofőrje éppen a telefonjával volt elfoglalva, így hátulról beléjük rohant. A csattanás hatalmas volt. Kocsijuk kivágódott a szemközti oldal felé, ahol a járdáról már lelépett egy öreg nénike. Elütötték. Aztán csend. Filmszakadás. Mindketten elájultak.

Alig fél perc múlva Ladybug tért magához. Látta, hogy az ablak előtte be volt törve és tiszta vér volt. Valami sós ízt érzett a szájában: a fejéből folyt a vér. Életét valószínűleg a bekötött biztonsági öve mentette meg. Azonnal balra nézett. A kisfőnök sem nézett ki jobban, de ő még ájult volt. A kormányra dőlve feküdt. Erősen vérzett a feje. Amint kikötötte a biztonsági övét, egyből a kisfőnök nyaki ütőerét nézte: még érezte a pulzust. Megpróbálta óvatosan hátradönteni: a kisfőnök csak egy igen fájdalmasat nyögött. Talán a bordáját törte el a kormány. Csak most nézett ki a kocsi elejére: rajtuk feküdt igen furcsa helyzetben az öreg nénike. Nagyon furcsán tekeredtek ki a végtagjai. A feje is igen különösen állt. Ladybug ahogy csak tudott, egyből kiszállt, majd nézte a nénike életjeleit. Sajnos légzése nem volt, ahogy tapintható pulzusa sem. Talán meghalt. Aztán már meghallotta, hogy valaki segítségért kiabál. Egy feléjük rohanó férfit látott. Reflex-szerűen szippantott egyet a zsebében lévő asztmapipájából, majd intett a férfinak, hogy a nénikén segítsen. Ők megvannak, valahogy túlélik. Látta, hogy a férfi a nénike mellét masszírozza, hogy esetleg felélessze, majd mesterséges légzést is ad neki. Ekkor ájult el újra…

Legközelebb arra tért magához, hogy egy mentőápoló élesztgeti. Gyorsan előkereste az asztmapipáját, hogy megmutassa a mentősnek. Ő egyből vette a lapot és hagyta Ladybug-ot magához térni. Szemével kereste a nénikét, valamint a kisfőnökét, de egyiküket sem látta. Megtudta, hogy mindketten úton vannak a kórház felé. Aztán a rendőrrel megbeszélte a történteket. Mint kiderült, az őket kilökő terepjáró segítségnyújtás nélkül azonnal elrohant a helyszínről, csak a hirtelen eléjük vágó kocsi sofőrje tolatott vissza, amint háta mögül meghallotta a nagy csattanást. Hamarosan előkerült a sarkon lévő házból egy szemtanú is, aki mindent látott. Egyértelműen nem ők voltak a hibásak! Az csak ráadás, hogy látta a vétkes kocsi rendszámát is.

 

- * - * - * -

 

Pár órával később ott ült a kisfőnök ágya mellett a kórházban és várta, hogy a férfi magához térjen. Nem volt nagyobb baja az egyik repedt bordáján kívül. Az orvosok szerinte még szerencse, hogy be volt kötve a biztonsági öve.

Neki gyakorlatilag semmi baja sem volt. Egy-két kisebb horzsolással megúszta a dolgot. De nagyon aggódott a kisfőnökért. A nővérek – látva állapotát belediktáltak némi ennivalót, így már kicsit jobban volt. Csak akkor jött rá, hogy aznap még alig evett. Nem csoda, hogy az előadás után annyira rosszul volt!

Már estefelé járt, kicsit bóbiskolt, amikor érezte, hogy a férfi megszorítja a kezét.

• Te mikor tértél magadhoz?

• Csak most – hallotta az erőtlen választ. A férfi még most is erősen rekedt volt.

• Emlékszel, hogy mi történt?

• Igen. Hogy van a nénike? Nem tudtam kitérni!

• Rajta nem tudtak segíteni. Meghalt.

• Én öltem meg!!! Istenem! Gyilkos vagyok.

• De nem tehetsz róla! Hátulról teljes erővel beléd rohantak! Tehetetlen voltál!

• De akkor is én öltem meg! Én öltem meg! – elkezdett sírni. Zokogni…

 

Másnap reggel az orvosok elbocsájtották mindkettőjüket. Bár Ladybug már előző este hazamehetett volna, de nem tágított a megfigyelésre bent tartott kisfőnöke mellől. Egy betegszállító vitte haza őket Fehérvárra. Mivel azt hitték, hogy Ladybug a főnök felesége vagy barátnője, így eleve a férfi lakására vitték mindkettőjüket. Bár már ott voltak a lakásban, a férfi nem igazán tért magához. Még mindig azt motyogta, hogy ő ölte meg az öreg nénikét. A lány először is ágyba dugta a főnökét, megvárta, míg elszenderedik. Csak akkor nézett végig magán. Amilyen csinos volt előző nap, most annyira leromlott az állapota. A ruhája tépett és néhol cafatos, bár az arcát párszor megmosta a kórházban. Ráadásul a tartalékba vitt szemüvege is elrepedt, így alig látott valamit. Legelőször is szeretett volna lezuhanyozni, meg kellett volna egy tiszta ruha is. Ahogy körülnézett a férfinél, talált egy nagy pólót meg egy fürdőköpenyt, amivel ugyan a földet söpörte, de legalább volt mit felvennie. Zuhanyzás után evett is valamit, aztán leült és nézte az alvó férfit.

Kora délután arra ébredt, hogy a férfi ébren van, ül az ágyon és őt nézi, ahogy a foteljébe kucorodva alszik.

• Jó reggelt! – most már kezdett a férfi hangja normális lenni. – Hogyan kerültem haza? És Te hogyan kerültél az én ruhámba? Mi történt?

• Meddig vagy tisztában az emlékeiddel?

• A baleset tiszta, sajnos. Valami beszélgetés a kórházban is volt, ahol mintha veled beszélgettem volna. Aztán már csak az, hogy Te itt alszom a fotelomban az én fürdőköpenyemben. Más nem volt?

• Nem, szerencsére. Azt ugye tudod, hogy a baleset nem a Te hibád volt? Nemrég hívott egy rendőr és közölte, hogy elkapták azt a terepjáróst, aki hátulról belerohant a kocsinkba. Elismerte a tettét. Már előzetesben ül.

• De azt a szegény ki öregasszonyt akkor is én ütöttem el!

• Igen, de a balesetet nem kerülhetted ki semmiképpen. A nénike sajnos nem belátható helyen lépett ki, körülnézés nélkül, ráadásul zebra sem volt sehol.

• De akkor is én ütöttem el! – a férfi megint reszketett.

• Igen, de a rendőrség előzetes véleménye szerint nem a te hibád volt.

• De nem tudok megbocsátani magamnak. – a lány odaült a férfi mellé és védőn átölelte.

• De az a szegény nénike még mindig élhetne, ha …

• Nem tehetsz róla! Nem a te hibád!

• De…

• Hallgass! – torkollta le a lány. – Csak ölelj. Megvédelek! – egymás karjában pihentek órákon át. A lány sokszor érezte a férfi könnyeit. Ilyenkor megszorította egy kicsit és megvárta, míg a zokogás alábbhagy.

 

Estefelé Ladybug felállt, majd összeütött egy kis gyenge vacsorát. Mindkettőjükre ráfért már az evés. Némán ettek. Alig szóltak egymáshoz. Aztán visszafeküdtek az ágyba.

• Miért vagy velem? – kérdezte a kisfőnök.

• Mert kell valaki, aki rendbeszed. Aki nem tűri el, hogy teljesen elhagyd magad.

• És ez jó neked?

• Én most nem vagyok érdekes. Csak te! Szedd össze magad. Meg kell bocsájtanod magadnak!

• De…

• Most hallgass. Csak ölelj! – így szép csendben, összebújva aludtak el.

 

- * - * - * -

 

Másnap reggel Ladybug telefonjának csörgésére ébredtek.

• Ki vagy? – morgott bele Ladybug - Ráadásul ilyen hajnalban!

• Az anyád vagyok, Katinka! Hol a fenében vagy, merthogy nem otthon, az biztos!

• De anya! Miért ilyen hajnalban?

• A munkahelyedről telefonáltak, hogy nem láttak már napok óta. Mi van veled?

• Anya! Hagyjál! – csak most jutott eszébe, hogy valamikor hajnalban bekapcsolta a telefonját, aztán amikor visszabújt a férfi mellé, elfelejtette kikapcsolni, olyan jó volt újra megölelni.

• Kicsim, megmondanád, hogy hol a fenében vagy?

• Otthon! És nagyon álmos vagyok.

• Kicsim, nekem ne hantázz! Itt vagyok a lakásodban és Te nem vagy itt. Szóval? De most az igazságot!

• Anya! Te, itt, nálam? Hogy kerültél ide?

• Idejöttünk a barátommal. De ez most mellékes. Szóval, te most hol vagy?

• Egy férfival aludtam – bár belepirult, de ezt akkor is annyira jól esett ezt kimondani.

• Te, Katinka?

• Pssssszt! Ne ébreszd fel! Majd elmagyarázom. Úgy 20 perc múlva ide tudnátok értem jönni? Légyszi’.

• Persze, de…

• Csitt! Majd akkor. A kapualjban leszek. A cím:…….. .

 

- * - * - * -

 

Az anya álla igencsak leesett, amikor a megbeszélt címen a kapualjban meglátta türelmetlenül topogni a kedvenc kislányát egy pólóban, egy túlméretes fürdőköpenyben és több számmal nagyobb papucsban. Hazafelé végigbeszéltek mindent. Aztán kora délután Ladybug felöltözött a szokásos egyszerű ruhájába (Jaj, Istenem! Csak semmit se mutasson!) és bement a Céghez. Nagyon remélte, hogy a közelgő hétvége miatt a kollégák jó része már elment haza. Belépve a Cég ajtaján hirtelen mindenki elcsendesedett. Egyértelmű, hogy éppen róla folyt a szó. A fel mellett lévő kis kuckójához érve megdöbbenve vette észre, hogy gépe billentyűzete helyén egy hatalmas csokor égő vörös rózsa van.

Elpityeregte magát! Már megint valaki durván akar tréfálkozni az ő kárára?! De melyik idióta lehetett ez az épületes nagy marha? Könnybe lábadt szemmel egy kártyát vett észre a rózsák között. Kinyitva a kisfőnök írásával az alábbi állt:

„Köszönöm, amit értem tettél! Ezért örökké hálás leszek! A Te kisfőnököd”

 

Döbbenten leült székére és kitört belőle az eddig szándékosan visszatartott sírás. Zokogott. Teljes erővel, hangosan. Kezéből a földre hullott a cédula, amit az odasiető szomszédnője nyitott ki. Ő tudta, hogy a virágcéduláknak általában van egy rejtett, belső része is, amit ki kell nyitni, hogy a benne rejtett szöveget elolvashassák. Csak egyetlen szó állt rajta:

 

„ Szeretlek!”

 

- * - * - * -

 

Utóirat: mindketten elmentek az öreg nénike temetésére. A rendőrségi vizsgálat hamarosan lezárult. A kisfőnököt teljes mértékben felmentették, míg a luxusterepjáróst vádemelési javaslattal tartóztatták le. Az eset után pár hónappal összeköltöztek, majd hamarosan össze is házasodtak…