T. Tamás Ferenc: Az örök Júlia

Nőnapra

Van egy város Itáliában, Verona.
Ott látható szépséges Júlia szobra
Mellén százezernyi turista keze nyoma.
’Kik özönlenek a dráma erkélyéhez,
A nagy író, Shakespeare szentélyéhez,
A hős szerelmesek örök jelképéhez.

Ott áll karcsún és gyönyörűn Júlia,
Kezében talán egy szál orchidea,
Vállán az évszázadok el nem tűnő nyoma.
Sokaknak ez a szobor a nőideálja,
Karcsú, hamvas, üde szépségideálja,
Talán a vágyak netovábbja?!

De én látom a hétköznapi nőt,
A benne lakozó alkotóerőt,
A kimeríthetetlen, ősi erőt.
’Ki mosolyogni tud fáradtan,
’Ki miértünk küzd minduntalan,
’Ki a maga nemében páratlan.

Szeretem a nőt, ki hajnalban kel,
Hogy csempésszen szépséget vicceivel,
És növényt tápláljon eső vizével
És csecsemőt szüljön vérrel-verítékkel
És gyereket neveljen sok-sok törődéssel
És férfiből embert faragjon bölcsességgel.


T. Tamás Ferenc, 2020.márc.