T. Tamás Ferenc: Mondd, miért?

Mondd, miért csak a rosszat látod
És szerzel folyton rá bizonyosságot?
Eltaszítod magadtól a világosságot,
De befogadod a csalódottságot.

Mondd, miért nem hiszel önmagadban,
Hogy maradj mindig jutalmazatlan?
Hisz’ a világot te látod legfájdalmasabban
És te sem hiszel önnön szavaidban.

Mondd, miért látsz mindent sötétben,
Te, aki elveszel a feledés ködében?
Nem látsz túl a mindennapi küszködésen
És csak tapogatózol a vaksötétben.

Mondd, miért jó neked a gyásznap,
Fejedben örökké tartó másnap?
Miért ütöd ki magad napra nap,
Hogy tántorogjon az a tűzcsap!

Mondd, miért nem hiszel az emberekben,
A tapsot adó, összecsapódó tenyerekben?
Eltévedsz a városi betontengerben,
Mint elődeid a betonrengetegben?

Mondd, miért nem hiszel a szerelemben,
A mindent megszépítő érzelemben?
Ami veled van minden veszedelemben,
Így soha nem maradsz te az egyedüllétben.