T. Tamás Ferenc: A párka csókja
Díjazott
Megjelent a Délibáb folyóirat 2017. őszi számában
Megjelent a Kláris Magazin 2020/1. számában
Megjelent a Holnap Magazin online verziójában.
Megjelent a Holnap Magazin "Múltba veszve" c. novellás kötetében.
Megjelent az Ősfalköz 5. éves jubileumi albumában.
Már régen volt, lehet vagy 25-30 éve. Ott voltunk valami nevesincs zenekar koncertjén és hallgattuk a világmegváltónak szánt üvöltést, amit egyesek zenének hívtak. Pár üveg sör után megjött a bátorságom és beálltam táncolni én is. Alig voltunk harmincan a pici kis klub áporodott levegőjű táncparkettjén. A nulla ritmusérzékemmel meg a bot lábammal pocsék táncos voltam, de a sör bódító ereje meg a viszonylagos sötét jótékony hatást tett és kivételesen nem röhögtek ki a parketten. Táncoltam. Na jó, legalábbis megpróbáltam oda-vissza dobálni magamat valami ritmust szimulálva. Józanul nálam ez csak úgy ment, hogy a többi táncos lábát néztem a ritmusért - a testét pedig a mozdulataikért.
Mindenki kopottas, egyszerű ruhákban volt. Senki nem akart kitűnni, semmi-kis csórók voltunk. Az emberek fáradtak voltak, kedvetlenek. Már hetek óta csak a csikorgó tél hidege uralkodott odakint – jóformán a Napot sem láttuk. A szmoggal teli levegőtől hetek óta sokat köhögtünk. A gyomromban dübörgő ritmus diktálta az ütemet, melyet lassan józanodva kezdtem elveszíteni. Rájöttem, hogy sürgősen kell némi utánpótlás!
A pulthoz mentem és ezúttal némi rövidet kértem, amikor hátulról egy vékony, kecses kar átölelt. Meglepve hátrafordultam és megláttam egy angyal-arcú, kecses és feltűnően csinos lányt. Ő olyan hihetetlen volt, mint egy álom. Mit álom! Még legmerészebb gondolataimban sem láttam ilyen csinos és kedves lányt. Nem hittem az egészben: hófehér ruhában volt, valami tóga-szerű rafináltan megkötött, igen feltűnő szerelésben és egy egyszerű kis papucsban. Az arcán az akkori lányokkal ellentétben semmi festék nem volt, de maga volt a természetes szépség. Hosszúkás sötét haja rafináltan kiemelte arca szépségét, meztelen válla és érzékien karcsú nyaka nem engedte, hogy másra nézzek. Immár szemben álltam vele és csak ekkor fogtam fel, hogy hozzám beszél.
Az üvöltő zenétől egy szavát sem értettem, de kezemet megfogva hívott egy csendesebb helyre. Gondolkodás nélkül mentem utána. Nem értettem, hogy éppen ő mit akarhat tőlem. Soha nem volt senkim, bár egyszer már egy lány jó részegen szájon csókolt, de ezen az egy alkalmon kívül mindenki csak lesajnált a túl-kövér, túl-szerencsétlen mivoltom miatt. Pár pillanat múlva a koszos klub eldugott kis helyisége helyett egy ragyogóan fehér, melengető, furcsán ismerős helyen voltunk. Bár soha nem voltam ott, de valahogyan megnyugtatott és éreztem a felém áradó szeretetet és békét. A lány nem szólt egy szót sem, csak megsimogatta a több napos borostától érdes arcom és rám nézett. Szemében éreztem a felém áradó szeretetet és békét. Szája nem mozdult, mégis értettem minden szavát.
Elmondta, hogy ő az egyik abból a három párkából, akik az Élet fonalát fonják. Neki kell elvágnia az életem fonalát, hogy azonnal meghaljak, de ezt nem akarja most még megtenni, ezért elszökött és eljött hozzám.
Csak álltam ott értetlenül, de ő csendben átkarolt és szájon csókolt. Mézédes csókja maga volt a gyönyörűség és az érzéki beteljesülés. Számomra megszűnt az idő, ám az ölelése lassanként véget ért és a maga hangtalan módján folytatta.
Megjósolta, hogy ha végre vállalom magam és megnyílok a többiek számára, akkor elégedett leszek, választott szakmámban sikeres és ami a legfontosabb: szerető családom lesz. De az ivást abba kell hagynom – nem szabad elzüllenem! Ha erre képtelen vagyok, akkor … megmutatta az ollót. Nem kellett többet beszélnünk: egyértelmű volt a helyzet!
Egy üvöltve szirénázó mentőben tértem magamhoz. Feküdtem kiterítve, számon légzőmaszk, mellkasomon a ruha kettétépve, belőlem áradó furcsán égett szagot éreztem, fejemben őrült dobosok kakofóniája visszhangzott. Pár nap múlva tudtam meg, hogy néhány lépésnyi tántorgás után elvágódtam és egy véletlenül ott táncoló mentőápoló nyomta a szívmasszázst addig, míg a mentőautó meg nem jött és árammal ki nem ütöttek. Túléltem. Éppen.
Azóta eltelt több évtized. Mellettem csendben alszik a feleségem, akinek mézédes csókja maga a gyönyörűség és az érzéki beteljesülés. Ő a párom. Harmóniában élek! Gyerekeink hamarosan kiröpülnek és hozzám hasonlóan ők is sikeresek lesznek választott szakmájukban – biztosan tudom!
Boldog vagyok – és józan! Köszönöm neked, párka! Köszönöm az Életemet!
T. Tamás Ferenc, 2017. jún.
