T. Tamás Ferenc: Kiégett sztár

Mész a napsütötte utcán
És fütyülsz egy régi dallamot.
Nem kell törődnöd a világgal,
De néha megnézel egy-egy arcot.

Ahogy fütyülöd a dallamot,
Odalép hozzád egy hamuszürke arc,
Megfogja a kezedet, majd mondja:
„Ez az én dalom, az én dallamom!”

Nem érted, hogy mit is akar ez a férfi,
Hiszen eltakarja a mindennapok pora.
Bár borittas hangja hamisan szól,
De valahol oly’ annyira ismerős.

Nézed ezt az öreg, remegő kezet,
Bámulod ezt a kihunyt tekintetű szemet,
Érzed a dohányfüst-járta lehelet,
Látod a hamuvá szürkült, fakó hajat.

De hiszen ez ő, a kiégett sztár,
Aki írta a dalod és oly’ szépen énekelte.
Azóta már több évtized eltelt
És ő semmi lett, a senkinél is kevesebb.

Ott állt előtted és egyre nézett téged,
Nézte a büszkeséged, a sikereidet.
Vizenyős tekintetében már semmi sem volt,
Hiszen ő volt az, a kiégett sztár.

T. Tamás Ferenc, 2019.máj.