T. Tamás Ferenc: Az énekes halála

Adrienn nagy akarattal lángolt,
A föld felett pár centivel táncolt.
Már kiskorától szeretett dalolni,
Jókedvét másoknak is átadni.

Ahogy cseperedett, egyre szebb hangja lett,
Az iskolai énekkar ragyogó csillaga lett.
Egyre nőtt és érett, mindig dalolt,
Kis fellépésekkel lassan előre araszolt.

Tizenhét évesen aztán jött a nagy esély,
A vetélkedő hozta nagy szenvedély.
Sokan voltak indulók, tehetségesek,
Köztük voltak páran kivételesek.

Ám Adrienn ragyogott, ahogy énekelt.
A közönség is érezte: ez a lány hengerelt!
Ragyogtak a szemek, mint a csillagok,
Tehetségével köztük ő méltán csillogott.

A műsor végén volt a díjkiosztó,
Amikor minden titokról lehull a posztó.
Ott állt sorban a sok fellépő,
Közülük vajon ki lesz a nyerő?

Szólították ezt, hívták azt,
Adrienn maradt, a nagy kamasz.
Lassan eltört benne a mécses,
De a kiosztó még nem ért véget!

Végül is őt nem szólították,
Hanem simán helyezetlenül hagyták.
Ekkor szállt ki teljesen az ereje,
Hirtelen nem látott semmit se.

Szó nélkül összecsuklott,
Míg a teste a földre hullott.
Sokan már mentőért kiáltottak,
Rémülten félve sikongattak.

Ám volt még egy díj: a közönségé.
És ez lett az örömében zokogó Adrienné.
Nagyszerű véget ért az este,
A közönség csak tapsolt lelkesedve!


T. Tamás Ferenc, 2023.aug.