T. Tamás Ferenc: Gábor öltönye

Megjelent a Kláris újság 2019/1. számában.
Megjelent a Jelek 2019 Irodalmi Pályázat Antológia-kötetében.
Megjelent a Holnap Magazin "Múltba veszve" c. novellás kötetében.
Megjelent a Holnap Magazin online verziójában.
Megjelent az Új Verőfény Magazinban 2021.májusában.
További megjelenés: Délibáb-Cserhát weblapja

Több évtizede vagyok tanár és ezalatt volt jó pár emlékezetes tanítványom. Egyikük Gábor volt, akinek osztályfőnöke és matematika tanára voltam.
Vizsgáztatás miatt sajnos nem voltam ott a beiratkozásnál, így csak szeptember elsején ismertem meg az osztályt. Gábor első látásra egy teljesen átlagos srácnak tűnt, aztán az együtt töltött hetek és hónapok alatt lassanként megismertem. Nem igazán tűnt ki a többi közül, bár észrevettem, hogy általában elég kopott ruhákat hord. Soha nem volt egy szem divatos ruhája sem, csak csupa agyonhordott gönc. Úgy véltem, hogy a szülei átlagos szegények vagy munkanélküliek - ez akkoriban nem volt kirívó eset. Azt tudtam, hogy egy apró kis faluban élnek és alig volt bejelentett munkájuk – így Gábor elmondása szerint munkanélküli segélyt is csak alkalmanként kaptak.
Aztán a 10. osztály őszén egyik nap óriási kék-zöld foltokkal jött be. Mikor kérdőre vontam, akkor csak annyit mondott, hogy most nem szeretne erről beszélni és kérte, hogy ne is faggassam. Ezt akkor szokták a srácok mondani, ha valahol összeverekedtek egy másik fiúval és csúnyán kikaptak. Mivel az eset a következő héten is megismétlődött, így már nem hagyhattam annyiban. Akkor bevallotta, hogy az apja csúnyán elkalapálta őt is meg az anyját is. Amióta az apja munkanélküli lett, azóta nem tud magával mit kezdeni és a feszültségét így vezeti le. Nem igazán tudtam neki segíteni, csak igyekeztem jó tanácsokat adni. De ilyen verekedős apa ellen sajnos nem lehet sok mindent tenni.
Eltelt egy hónap újabb verés nélkül, amikor Gábor hirtelen beteg lett. Mindig azt kérem a diákjaimtól, hogy azonnal jelezzék, ha betegek, hogy tudjam a távollétük miértjét. Gábortól nem jött semmilyen jelzés 2-3 napig. Azt hittem, hogy elfelejtette az SMS-t, ám a következő hét hétfőjén bejött és négyszemközt szeretett volna beszélni velem. Még akkor reggel bevallotta, hogy az apja mindenkit nagyon csúnyán megvert, majd lelépett otthonról. Neki kellett vigasztalni és ápolni az anyját, valamint az ikerhúgait is, akiket szintén megvert az apjuk. Tőlem csak annyit kért, hogy tekintsek el a hiányzás orvosi igazolásától.
Miután ezt elrendeztük, én azt hittem, hogy így lassan sínre kerül az élete, de sajnos az akkori gazdasági válság miatt anyja is elvesztette a munkáját, így semmi jövedelmük sem maradt. Még a 9. év eleji szülői értekezleten megszavazták a szülők a havi ezer Ft-os osztálypénzt, amit ők innentől nem tudtak fizetni. Anyja most már házaknál vállalt kisegítő munkát, hogy egy kis pénzhez jussanak, ráadásul Gábor is sokat dolgozott erre-arra, így az amúgy sem acélos tanulmányi átlaga is romlott. Többször elaludt az első órái alatt.

Nem várt fejleményként Gábor apja karácsony előtti napon még egyszer visszatért, amikor bejelentette a családnak, hogy végleg elköltözik tőlük és el is válik, mert beleszeretett egy másik férfiba. Én sok mindent láttam és hallottam, de ezt a családra váró karácsonyt nem tudtam elképzelni.
Március elején Gábor anyja kapott egy bejelentett minimálbéres állást valahol egy kis zöldségesnél, ahonnan elég sok mindent tudott hazavinni, így már nem kellett nélkülözniük. Az immáron egyedülálló anya igen nehezen látta el három gyerekét, de ennek ellenére pár hónapos késéssel bár, de mindig igyekezett fizetni az osztálypénzt.

Eltelt a 10. osztály, majd a következő is. Sajnos a 12. év előtt Gábor húgai hirtelen lebetegedtek és hosszasan kellett az anyjuknak otthon maradni ápolni a lányokat, amiért kirúgták a munkahelyéről. (Még érződött a gazdasági válság.) Az asszony lelkiismeretére jellemző, hogy nekem jelezte elsőnek, hogy innentől nem tudja fizetni a szokásos havi egy ezres osztálypénzt. Az év lassan kezdődött. Október elején kiderült, hogy az összegyűlt osztálypénzünk nem lesz elég a 9. legelején megbeszélt öltönyre, hanem kell hirtelen még 10ezer Ft minden szülőtől – ráadásul egy héten belül. Ez lesz a ballagási fénykép öltönye, valamint ezt fogják viselni a srácok a szalagavatón és a ballagáson is. Gábor anyja kétségbeesetten hívott, hogy ők ezt sehogy nem tudják megfinanszírozni és inkább lemondanak az öltönyről. Majd valamelyik ismerőstől kér kölcsön egyet. Nem akartam hinni a fülemnek! Nagyon megsajnáltam szegény egyedülállóként három kamaszodó gyerekét nevelő asszonyt és befizettem a számára hátralévő pénzt.
Következő hétfőn kellett menni az osztállyal a ruhapróbára. Gábor csendben el akart menni, de én ráparancsoltam, hogy most pedig jöjjön ő is az öltönyöshöz. Értetlenül nézett, de én mindenáron kötöttem az ebet a karóhoz. Két hét múlva megjött az ing, a nyakkendő és az öltöny. Gábor fátyolos szemén láttam az örömöt. Nekem bevallotta, hogy egész életében ez a legelső új ruhája. Ez az egészen egyszerű öltöny! Aztán négyszemközt maradva elsírta magát és rám borulva köszönte meg a kölcsönt, mert ő ennek tekintette, bár én magamban lemondtam az összegről.
Lement a fényképezés, majd a szalagavató és a ballagás is. Gábor büszkén feszített a ruhájában. Jó volt rá nézni. Az érettségik után Gábor elment dolgozni és nem is láttam többet.

Eltelt úgy másfél év. Én már egy másik osztálynak voltam az osztályfőnöke és tele voltam az ő problémáikkal. Gáborról régen elfelejtkeztem. Egyszer csak telefonon felszólt a portás a kis tanárimba, hogy menjek le a bejárathoz, mert személyesen engem keresnek. Leérve meglepődve láttam, hogy Gábor volt ott és az édesanyja. Kezükben egy kis boríték 10ezer Ft-tal és egy kis táblányi a kedvenc csokimból. Gábor tanult szakmájában dolgozott immár építésvezetőként és az édesanyja is ott volt a cégnél irodista. Rendbe jöttek. És Gáboron még mindig jól állt az öltöny!


T. Tamás Ferenc, 2018.márc.