A második világháború végén a szövetségesek elfoglalták és négy részre osztották a néhai náci
Németországot, így kialakultak az angol, az amerikai és a francia zónák (ebből jött létre az
NSZK 1949.május 23-án), illetve a szovjet zóna (későbbi NDK 1949. október 7-én). Ez a
kettéosztottság jellemezte magát a fővárost, Berlint is. A négyfelé osztottság itt is megvolt.
Berlin területének 53,9%-a, míg népességének 62,9%-a került a nyugati államok ellenőrzése alá.
A nagy győzelem után egyre élesedő hidegháború aztán meghozta a maga kis küzdelmeit. A
Szovjetunió itt, Berlinben megpróbálta elérni, hogy a nyugati szövetségesei adják fel a
városrészek feletti ellenőrzést és így az NDK-ba foglalt nyugati zárvány felett is ellenőrzést
tudott volna gyakorolni. A szovjet zóna határán 1947-re fokozatosan kiépült egy műszaki határzár,
ami viszont még biztosított legális határátlépési lehetőséget az egyre jobban fejlődő NSZK-ba –
Berlinen keresztül. 1948. júniusában az NSZK-ban bevezették a nyugatnémet márkát, mire
válaszul a Szovjetunió lezárta a belnémet határt. A 10 hónapig tartó blokád szinte lehetetlenné
tette a két városrész közötti forgalmat, ám 1949. májusától megint szabaddá vált az átkelés.
Újabb szigorításként 1952-től nyugat-berlini lakosok már nem léphettek az NDK területére.
1955. május 5-én nyilvánította ki teljes függetlenségét az NSZK (gyakorlatilag kikiáltották az
önálló államiságot), majd 4 nap múlva csatlakozott a NATO-hoz.
Az NDK kikiáltása után az életkörülmények egyre nehezedtek, a szocializmus itteni alapjainak
lerakása mind nagyobb terheket jelentett a lakosságnak, mialatt az ország nyugati felén már
lassan érezhetővé vált az amerikaiak által biztosított Marshall-terv gazdasági áldása. A
romló kilátások elől az NDK-ból havonta tízezrek menekültek el, így a lakosság rohamosan fogyott.
Jellemző adat, hogy az NDK 17 millió lakosa közül 1949 és 1960 között kb. 2,6 millió települt
át az NSZK-ba, például a határ lezárása előtt már naponta 1500-1900 fő menekült el.
Aztán 1961. augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszakán
Walter Ulbricht, az akkor pártvezető
a szovjet Hruscsov pártfőtitkár engedélyével teljesen lezárta a berlini határt és a várost
kettéosztotta 1-2 méter magas szögesdróttal, így elejét vette a további kivándorlásnak. Az
éjszakai építkezést 15000 NDK-s katona hajtotta végre. Az utcákon, de még a szovjet szektoron
belül a szögesdrót-kerítést húztak fel, melyet az NDK népi rendőrsége ellenőrzött.
(
http://www.die-berliner-mauer.de/)
Az esetleges áttöréseket azzal is igyekeztek megakadályozni, hogy a kerítés elé 1-2 méterrel
árkot ástak. Bár eleinte voltak átkelők, de ezek száma rohamosan fogyott. Csak egyetlen
határállomás maradt meg a Friedrichstrasse-nél. Napokon elkezdték felhúzni a szögesdrótot
helyettesítő 3-4 méter magas vasbeton falat. A fal a szovjet és a nyugati (francia, brit
és amerikai) szektorok határa mentén, de NDK területen épült. Az építkezés ideje alatt 85
keletnémet katona szökött nyugatra az épülő falon át, míg 800 polgári személy is sikerrel
menekült el az NDK-ból.
A fal felépülte heves tiltakozást váltott ki Nyugaton, de mivel az építők nem léptek be
az NSZK területére, így a felvonult csapatok nem tettek semmit.
(
Jellemző kép: a fal keleti felén morcona határőr áll töltött géppisztollyal és tűzparanccsal,
míg a nyugati felén egyszerű járókelők sétálnak. Én, amikor 1988-ban voltam Berlinben, alkalmam
volt a fal felett átmenni az addigra kiépült magasvasúttal. Elképesztő látvány volt, hogy a
keleti térfélen Trabant-Wartburg-ország volt, míg alig 30 méterrel arrébb a legmodernebb autók
jártak.)
Nyugat-Berlint 185 kilométer hosszú fallal vették körül, melyből 46 kilométer a városon belül
húzódott. Sok helyen egy utcát osztottak ketté. A legendák szerint volt olyan is, aki előző
este átment kicsit inni nyugatra és ott is aludt, de visszatérni már nem tudott, mivel menet
közben felépült a Fal. A falat folyamatosan modernizálták, mivel a jobb védhetőség miatt
hamarosan egy másik fal is épült. Hírességek sorra nézték meg a Falat, így 1963. június 26-án
John F. Kennedy amerikai elnök is.
A Fal létezése alatt több, mint 5000 sikeres szökés volt, de sajnos sok volt a halálos áldozat
és még több a menekülés közben meglőtt áldozat. A hírforrások 150 és 200 közé teszik a
menekülésbe belehalt áldozatok számát. Az NDK-s katonák parancsa egyértelmű volt:
Ne habozzatok használni lőfegyvereiteket, legyen a határátlépő akár nő vagy gyermek,
mivel ők árulók. Bár a konkrét lőparancsot tagadják, de hogyan haltak meg akkor annyian?
Például
Peter Fechter 1962-ben nyilvánosságra került fotója, akit a berlini határőrök
lőttek le menekülés közben.
(
http://www.die-berliner-mauer.de/history_peter_fechter1.jpg) Ő volt a Fal első áldozata.
Az első híres menekülő
Conrad Schumann volt, aki 19 éves korában a Fal őrzésekor lépett át
NSZK-s területre.
Peter Leibing menekülésről készített fotója a hidegháború egyik
szimbóluma lett. A Berlini fal leomlása után nyilatkozta:
"Csak 1989. november 9-e után
érzem magamat igazán szabadnak."
A Fal számtalan áldozatának állít emléket a híres CheckPoint Charlie-tól kb. 200 méternyire
2004-2005-ben felállított magánmúzeum, mely több, mint 1000 kereszttel emlékezik az áldozatokról.
A hidegháború vége felé újabb amerikai elnök,
Ronald Reagan mondta el 1987. június 12-én
a Brandenburgi Kapu előtt a híres "Sírok a Fal előtt – Tear Down This Wall" c. beszédét.
1989. augusztus 23-án Magyarország 13 ezer keletnémet turistát engedett át az osztrák határon,
majd 1989. októberben tömegtüntetés kezdődött az NDK kormány ellen. Az országot hosszú ideje
vezető
Erich Honecker 1989. október 18-án lemondott, majd pár napra rá
Egon Krenz
került hatalomra. Honecker még januárban azt jósolta, hogy a fal több száz évig fog állni,
de ez semmivé lett. A kelet-német békés forradalmat már nem lehetett megakadályozni.
November 4-én az akkori szovjet vezető,
Mihail Gorbacsov látogatást tett az NDK-ban
és világosan közölte, hogy nem lehet a változások elé állni. A legfelső pártvezetés már
november 9-én kidolgozta az utazást könnyítő rendelkezéseket. Az ott hozott döntéseket
Günter Schabowski propaganda-miniszter ismertette élő adásban. A tájékoztató után a
még éles kamerák előtt egy olasz újságírónő rákérdezett, hogy mikortól lesznek érvényben az
új szabályok. Kicsit bizonytalanul, de a vezető azt mondta, hogy azonnal. A tévét néző
németek tömegei indultak a határ felé, pár óra múlva már tömegek álltak a határok előtt –
de át nem mehettek, mivel a határőrök a kapott parancsuk szerint csak éjfélkor akarták
megnyitni a határt. A tömegnyomás addig fokozódott, amíg a Bornholmer Strasse átkelőnél
megszüntették az útlevelek ellenőrzését, és átengedték a tömeget nyugatra. Pár nap múlva
mindkét oldalról érkezők kezdték bontani csákányokkal vagy puszta kézzel a Falat. A
hivatalos bontás július 13-án kezdődött és november 30-án be is fejezték. Mindössze pár szakasz
maradt meg, amit azóta is meghagytak – mementóként.
További érdekességek az interneten:
Képgaléria a Falról:
http://www.mauer.jp/top_e.html
A berlini Fal a Wikipedián:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Berlini_fal
A Fal krónikája:
http://www.chronik-der-mauer.de/
Zárásul:
A Fal a művészetekben is nyomott hagyott, elegendő a nyugati rész falára gondolni, ami
a graffitisek mekkája volt, de a legnagyobb – és rám keményen ható mű volt az 1979-es
Pink Floyd: The Wall c. lemeze, amit 1982-ben
Alan Parker filmesített meg
Bob Geldof
főszereplésével. A mű nálunk persze be volt tiltva. Még emlékszem a film egy illegális vetítésére
1987 őszén az egyik egyetemi kollégiumban, ahol csak annyit mondtak, hogy minden a filmek és a zene
iránt érdeklődő kollégista jöjjön le a nagyterembe és tripla biztosítás után ott
levetítették ezt a nagy hatású művet. Óriási volt!
Mint a fenti cikkből is látható, nekem még egyetemistaként alkalmam nyílt ezt az eszementen
megosztott várost látni. Az élmény hihetetlen volt és lenyűgöző. Azt már tudtam, hogy sok
német család nálunk, a Balatonon látja egymást nyaranta, mivel hozzánk jöttek az NSZK-ból
és az NDK-ból egyaránt.
Ami akkor és ott történt, az hihetetlen, például a legendák szerint: míg
a körülzárt városban szmogriadó volt, míg a keleti részen sportünnepély. Én csak azért
mentem ki, hogy körülnézzek és a látvány tagadhatatlanul nagy élményt hagyott bennem.